40 évesen is vállalja!



A színésznő szívesen titkolta volna még pár hétig a boldogságát, ám a munkája miatt már most vallomásra kényszerült. A pici ­miatt ugyanis meg kellett válnia egyik szerepétől a Budapesti Operettszínházban, egy másikban pedig a jelmezeit kell átszabni, így kiszivárgott az információ. 
Kérdésünkre Szinetár megerősítette a tényt, elárulta, nagy a boldogság a családban, férje, Makranczi Zalán (37) és Dóra gyermekei, Marci (20) és Zorka (9) is örülnek.
– Igen, hatalmas az öröm, pár hónap múlva megérkezik az öt éve tartó szerelmünk gyümölcse – nyilatkozta a Blikknek Szinetár Dóra, aki arról is mesélt, hogy mennyire más most számára a várandósság.

– Tíz évente vagyok várandós! 20 évesen az ember jó értelemben könnyed, laza, tudatlan, hozzám sem jutottak el a rémtörténetek, így teljes lelkesedéssel élveztem ennek az időszaknak minden percét és az anyaságot is. Negyvenévesen egy kicsit más a helyzet, bár szerencsére az orvosom egy tündér, nem sokkol mindenféle szörnyű lehetőséggel, miközben felelősen felkészít mindenre. De azt tapasztalom, hogy most sokkal mélyebben át tudom élni azt, hogy milyen is, amikor egy kis emberi élet elkezdődik a pocakomban – árulta el Szinetár Dóra. 

A magyar sztárvilágban nem Szinetár Dóra az első édesanya, aki 40 éves korában vállal egy újabb babát. Jakupcsek Gabriella 43 évesen szülte meg harmadik gyermekét, Emmát. Liptai Claudia tavaly lett másodszor édesanya, szintén 43 évesen, de Fésűs Nelly is negyven felett vállalta a második kislányát, Elzát. Forrás: Blikk

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!