Zitát nem zavarja a korkülönbség sem.



Görög Zita (37) egy egykori válogatott focistával, Laczkó Zsolttal (30) randizik, s úgy tűnik, kapcsolatuk egyre komolyabb! Laczkó mndössze kétévnyi házasság után tavaly vált el modell feleségétől,  Tóth Laurától.

Görög Zita így nyilatkozott a kapcsolatukról:

– Pár hónapja randizunk, ismerkedünk Zsolttal. Még korai lenne bármit is mondani, ám úgy néz ki, hogy minden a legnagyobb rendben van köztünk. Szeretünk együtt lenni, de nem kapkodunk el semmit, nem sietünk.

Görög Zita, aki azt is elárulta, hogy bár óvatosan közelítenek egymáshoz a sportolóval, már voltak közösen egy esküvőn is, a Dunán hajókáztak. Ráadásul közös kép is készült a szerelmespárról a lagzin, láthatóan sugároznak a boldogságtól.

Laczkó jelenleg a Budapest Honvéd csapatában futballozik.


A modell és válogatott labdarúgó kapcsolata teljesen véletlenszerűen alakult. Filmbe illő módon egy kávézóban ismerkedtek meg.

– Van egy kávézó, ahová gyakran járok reggelente, és neki is ez a kedvenc helye. Sokáig csak néztük egymást, míg egyszer csak felvetette, hogy mi lenne, ha a reggeli kávénkat együtt fogyasztanánk el – mondta Görög Zita.

Hét év korkülönbség van közöttük, ám ez semmiben sem jelent akadály számukra. Forrás: Blikk

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!