A színész még januárban mesélt az esetről.



Hangos a magyar sajtó Havas Henrik molesztálási ügyeivel kapcsolatban. Először a Való Világból ismert Baukó Éva, majd az egykori Big Borther-es Molnár Anikó nyilatkozott arról, hogy a nős Havas Henrik hogyan próbált közeledni feléjük.

Az év elején Gesztesi Károly több újságnak is nyilatkozott, hogy az ő feleségével is kikezdett Havas.

A Borsnak elmondta, hogy Havas annak idején igencsak belehabarodott Liptai Claudiába.

– Még akkoriban, amikor Havas Claudia partnere volt a televízióban, nagyon odavolt a feleségemért – emlékezett Gesztesi.

– Nem is titkolta, sokszor hallottam, miket mond neki, láttam, milyen üzenetekkel bombázza... gondolom, nem akart elválni, egyszerűen az érzelmeit nem tudta kontrollálni többé. Mint Claudia volt férje, azt kérem Havastól, hogy mindig legyen ilyen bátor, mint akkor volt. Meg merte tenni, hogy szerelmet vall egy nőnek, akinek egy 110 kilós, küzdősportokban jártas ura van – vagyis én. Azt üzenem Havasnak, vegye tudomásul, neki sem jött össze Claudia, nekem sem jött végül össze, viszont mindent vitt a cukrász Pataki – folytatta Gesztesi, aki szerint Havassal végül is „sorstársak” lettek, mint mondja, ők már csak a pálya széléről nézhetik a győztest.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!