VIGYÁZAT, EZ A BETEGSÉG NEM GYÓGYÍTHATÓ!!!



Az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki a Magyarországhoz közel kárpátaljai Nagyszőlősön!
A betegség az emberre nézve nem, de a sertésekre és a vaddisznókra rendkívül veszélyes, mert nem gyógyítható.
Magyarországon eddig még sosem volt ilyen vírus, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja az állattartók, a vadászok és a lakosság figyelmét a megelőzés fontosságára.

Az ukrajnai Nagyszőlős környékén a helyi hatóságok a fertőzött gazdaságot 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezte, az állományt pedig (négy vaddisznót és hat malacot) felszámolták, és az elhullott állatok tetemeivel együtt elégették.
A hatóságok szerint a fertőzési gócot lokalizálták, így az nem jelent már veszélyt. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát. A megfigyelési körzet Magyarország és Románia területére is átnyúlik.

Magyarországon eddig még sohasem jelent meg az ASP vírusa. A betegség nem gyógyítható, ezért a fertőzött állományokat fel kell számolni. Kulcsfontosságú a megelőzés, ezért a NÉBIH az állattartók, a vadászok és a lakosság közreműködésére is felhívja a figyelmet.
Lényeges például, hogy a határon sertéshúst, húskészítményt még magáncélra is tilos behozni. Ha valaki elhullott vaddisznótetemet lát, értesítse a hatóságot a NÉBIH zöld számán (06-80/263-244).

A sertéstartók kiemelten ügyeljenek a járványvédelmi intézkedések betartására, a házisertések vaddisznóval vagy abból származó hulladékkal ne érintkezzenek, és a gazdák, ha tüneteket észlelnek az állatokon, haladéktalanul jelezzék állatorvosuknak.

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!