Tragédia történt a Voice egykori szereplőjével!



Tragikus körülmények között hunyt el a The Voice egykori versenyzője, San Sreylai. A fiatal énekesnővel a volt férje végzett. 

San Sreylai tavaly a kambodzsai The Voice című műsorban egészen a döntőig jutott. Az emberek és a zsűri egy életre a szívükbe zárták a törékeny, aranytorkú énekesnőt. A nő férje azonban egyáltalán nem nézte jó szemmel a szépség sikereit. 

A környezet elmondása szerint az 53 éves Chey Rin egy kifejezetten agresszív, és féltékeny természetű ember volt, aki nem akarta, hogy San Sreylai induljon a tehetségkutató versenyen. És miután a lány egyre sikeresebb lett, inkább elhagyta a férfit, mert szerette volna megvalósítani az álmait. 

De a kirúgott férj nem elégedett meg ennyivel, és megkereste a kambodzsai fővárosban élő lányt. Fényes nappal lépett oda hozzá egy szépségszalon előtt, majd fegyvert fogott rá, és lelőtte.

Ezt követően maga ellen fordította a lőfegyvert, és önmagával is végzett.  Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!