LÉGY SZÍVES OSZD MEG EZEKET AZ INFORMÁCIÓKAT!



MINDENKI FIGYELJEN NAGYON ODA!
Alig hogy a média nagy csinnadrattával bejelentette, hogy karácsony előtt minden nyugdíjas kap egy 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt, MÁRIS MEGJLENTEK AZ ELSŐ CSALÓK, és időseket rabolnak ki!

NAGYON FONTOS! Ha teheted, légyszíves SEGÍTS, ÉS OSZD MEG EZEKET AZ INFORMÁCIÓKAT!

A módszer a következő:
Általában ketten csengetnek be egyedül élő idős nénikhez azzal, hogy meghozták a 10 ezer forintot az önkormányzattól, de csak húszezresük van, ezért adjanak már vissza egy tízezrest, és már mennének is tovább, mert sok helyen várják őket.
Innen aztán már jön a szokásos a történet, elvonják valamivel a figyelmet, aztán ahonnan előveszik a pénzt, ellopják az összes többit is!

NAGYON VIGYÁZZANAK, mert ez lehet az eredménye annak az értelmetlen propagandának, hogy kézbe kapják a nyugdíjasok a kormánytisztviselőktől a pénzt!

Hiszen már mindenki látta, hallotta vagy olvasta, ahogy a napokban nagy csinnadrattával bejelentették, hogy minden nyugdíjas kap tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt, amit majd a kormányhivatalnokok fognak házhoz vinni. Pedig ez sokkal drágább, mint a posta, de úgy látszik az esemény propaganda értéke  fontosabb, mint maga az ajándék, vagy a nyugdíjasok biztonsága!

Sajnos már most jól látszik, hogy rengeteg bűnöző fogja eljátszani a kormánytisztviselő szerepét, aminek nagyon sok nyugdíjas szenvedni majd kárát…

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!