10 évig még beszélni sem tudott erről... Most elmondja, miért.



Minden nőnek fontos az anyaság, Borbás Marcsi is szerette volna átélni, de neki nem adatott meg. Mint kiderült, egy betegség következményeként nem lehetett gyermeke. Most már úgy érzi, sikerült feldolgoznia a történteket, de nem érti, miért bántják azzal, hogy a karriert választotta a gyermek helyett.

'Kaptam egy bélyeget, hogy a munkám fontosabb volt, mint a babavárás' – mondta Borbás Marcsi D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című internetes műsorában.

'Pedig ha tudnák, mit kellett gyászolnom. Ha tudnák mennyire vágytam arra, hogy sok gyermekem legyen. Sokat küzdöttem, szenvedtem érte, de minden hiába volt. Nekem nem adatott meg, hogy anya lehessek. És nem elég, hogy nem születhetett kisbabám, még szúrnak rajtam egyet azzal, hogy a karrier mellett döntöttem. Pedig éppen ellenkezőleg. Azért dolgoztam annyit, hogy ne bolonduljak bele a fájdalmamba.  

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!