Már hatályos az erre vonatkozó kormányrendelet!



A november 14-ei Magyar Közlönyben 337/2017. (XI. 14.) számon jelent meg a rendelet: a három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentéséről. A 2018. január 1-jétől hatályos rendelet szerint a jogszabály címe ellenére azoknak a szabad felhasználású jelzáloghiteleknek a csökkentésére is igénybe lehet venni a támogatást, amelyet már felvettek. Viszont a jövőben felveendő hitelek közül pedig csak a kifejezetten lakáscélú hitelek csökkenthetők ilyen módon.

A rendelet kimondja: a szülőktől átvállal a kormány minden 3. és további, újonnan születő gyermek után átvállal 1-1 millió forint lakáshitel-tartozást.

• elengednek 1-1 millió forintot új gyermek születése esetén, a meglévő lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelekből, valamint az újonnan felvett lakáscélú hitelekből. • igényelhető minden 2018. január 1-je után megszülető 3. és további gyermek után, viszont a meglévők vagy 1. és 2. gyermekek után már nem igényelhető. • a kormány jövőre 17 milliárdos kiadással számol, ami évi 17 ezer gyermeket jelentene, de ez természetesen felülről nyitott keretösszeg. • ezt a lépést már egyeztették a bankokkal, amii majd a pénzintézetek előtörlesztésként számolnak el, és az állam fizeti majd az előtörlesztési díjukat. • igényelhető azon gyermekek után is, amelyek “még csak úton vannak” , a terhesség 12. hetétől vagy örökbefogadottak.

A kormány még korábban azt közölte, hogy erre a célra 17 milliárd forintos, felülről nyitott keretösszeget szánnak a célra 2018-ban, ez pedig azt jelenti, hogy egyelőre 17 ezer érintett gyermekkel számolnak. Jelenleg ezt a támogatást a területileg illetékes járási hivatalnál lehet igényelni, díjmentesen. 

A rendeletbe bekerültek az alábbi pontok is:

• a területileg illetékes járási hivataloknál igényelhető a támogatás, és a hivatal keresi majd meg a bankot, amely a hivatal megkeresését előtörlesztési szándékként értelmezi majd.

• a kedvezményt csak együttesen igényelhetik a házastársak, élettársak, nekik legalább 50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkezniük a hitel fedezetét képező lakásban együttesen.

• Ha az igénylők egyike nem adósa a jelzáloghitel-szerződésnek, az együttes igénylés esetén, akkor nem szerepelhet az igénylőn kívül más adós a jelzáloghitel-szerződésben.

• igényelhető: házastárs, élettárs vér szerinti vagy a kérelem benyújtását megelőzően örökbefogadott gyermeke, illetve a jelzáloghitele után is. amennyiben házastársak, élettársak együttesen igénylik, akkor a gyermekszám számítása során, a velük közös háztartásban élő közös, valamint nem közös gyermekeket együttesen kell figyelembe venni.

• elsősorban a tőketartozás csökkentésére használható fel ez a támogatás, abban az esetben, ha a tőketartozás kisebb a támogatás összegénél, akkor a tőketartozás járulékai csökkenthetők vele (ide nem értve a késedelmi kamatot). Ha ezek is “elfogynak”, akkor nem vehető fel az 1 millió forintig fennálló különbözet.

• a támogatás egy gyermek után csak egyszer vehető igénybe, gyermeknek minősül az igénylővel közös háztartásban élő gyermek, kivéve akkor, ha időközben nagykorúvá válik.

• a támogatást csak köztartozásmentes, és büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól már mentesült igénylők vehetik fel. A járási hivatal ellenőrzi a feltételeket ( ugyanakkor a lakáshitelhez kapcsolódókat is).

• a támogatást megállapító határozat beérkezését követő 4 napon belül a pénzügyi intézmény egy összegben és előtörlesztésként teljesíti a támogatott személy pénzügyi intézménynél vezetett hitelszámlájára.

• a pénzügyi intézmény köteles változatlan futamidő mellett 10 napon belül a támogatott személy havi törlesztőrészleteit újraszámolni, és arról értesíteni a támogatott személyt és a járási hivatalt .

• a pénzügyi intézménynek tájékoztatnia kell a támogatott személyt ugyanebben az értesítésben, és ezt követően évente legalább egyszer arról, hogy mekkora összegű támogatásban részesült, és hogy ezt a támogatást számára a magyar kormány biztosította. 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!