Volt olyan is, hogy a nevelt lánya egy asztallal törte el az orrát...
Som Lajos, a Piramis együttes nemrég elhunyt legendás alapítója sosem tagadta, hogy imádja a nőket, és önéletrajzi könyvében kendőzetlenül beszél a feleségeiről, válásainak okairól, a menyasszonyairól, és a szőke csábítóiról. Azt is elmondta, hogy utolsó szerelme hozta el számára azt, amit mindig keresett: a boldogság kék madarát.

Lajos első látásra beleszeretett Karda Beátába, amikor meglátta első napján a Neoton együttes próbatermében. Az énekesnőt sokáig ostromolta, egyfolytában bókokkal és ajándékokkal halmozta el, mire sikerült elcsábítani. Hatalmas szerelem volt az övék, ami 16 évig tartott és született belőle egy gyönyörű kislány: Som Nikolett.

„Nekem a családom, a gyermekem, a feleségem, a szerelem az életem – írta A boldogság kék madara című könyvében Som Lajos. – Beáta gyönyörű gyermeket szült nekem, aki ugyanolyan, mint én, egy igazi harcos. Emellett nagyon jó feleség, jó anya, kiváló művész és szép a mai napig. Sajnos a kádárista rezsim, amit velem tett, az sok volt neki, ez vezetett a váláshoz. Úgy váltam el tőle, ahogy illik, hiszen közös gyermekünk miatt mindig is tisztelettel gondolok rá és ahol tudok, segítek.”

Ágnes cigit nyomott el a karján

Kis idővel ezután Som Lajos megismerkedett Ágnessel, akivel nyolc évig alkottak egy párt. rengeteget veszekedtek, zűrös volt a házasságuk, ennek is válás lett a vége.

„Amikor láttuk, hogy nincs tovább, békésen megállapodtunk. Ennek ellenére aznap éjszaka egy égő cigarettát nyomott el a jobb karomon, Mivel nőt elvből nem ütök meg, javasoltam, bontsunk fel egy üveg pezsgőt. Ez meg is történt, csak ő ezt az arcomra öntötte. Majd évakosztümben kirohant az erkélyre sikoltozva: segítség, ölnek! Utánamentem és leborítottam egy vödör jeges vízzel. Végre csend lett. Három gyerekem lehetett volna tőle, de ő akkor nem akarta. Erre, amikor elváltunk, azt kérte, hogy lehessen tőlem gyereke. Nem mentem bele, mert nekem ne legyen gyerekem, ha nem velem nő fel.”

Katalin volt a legnagyobb tévedés az életében

Vágyott a szerelemre és úgy érezte, meg is találta Katalin személyében. Könyvében mindössze egy mondatban foglalta össze kapcsolatukat, hogy ez volt élete legnagyobb tévedése.

„Ő egyébként életem első szerelme volt, 16 éves korom óta ismertem. Akkor éppen nagyon egyedül voltam és azt hittem, hogy általa jött a megváltás. Két nap után már a  franciaágyamban feküdt és recegtettünk. A harmadik napon pedig édesanyjától megkértem a kezét. Válasza annyi volt: vigyed Somikám, de nagyon rá fogsz cseszni. Bevált a jóslata.”

A basszusgitáros elárulta, hogy két hónap után a felesége közölte vele, hogy csak azért ment hozzá, mert egyedül volt. Majd hozzátette, minden úgy fog történni ahogy a nő akarja. Som ekkor már tudta, rosszul döntött.

„Úgy tudnám jellemezni, hogy hazug, tolvaj. Mínusz kilenc milliómmal és az új autómmal parádézott. Gyámság alá akart helyeztetni, hogy utána ő intézhesse a dolgaimat (…)  Ezek után Viki nevű lánya egy asztallal eltörte az orromat és leprostituáltozta anyámat és Niki lányomat. Később nekem támadt egy konyhakéssel.”

Sába királynője sem lett az igazi

Harmadik házassága után, megismerkedett Erzsébettel. Könyvében úgy említi mint, hogy ő volt Sába királynője, aki meghozta számára azt, amit mindig keresett, a boldogság kék madarát. Sokáig önfeledt házasságban éltek, de érdekes módon amikor egészsége miatt felhagyott az ivással, minden megváltozott.
Az elvonási tünetek a borzalmas dolgokat hoztak ki a zenészből, ezért negyedik felesége többször elköltözött tőle, majd visszament hozzá. Szerelmük nem szűnt meg, de az asszony végül nem tudta már elviselni a mentális gondokkal küszködő Som Lajost.

►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!