Meglepő vatikáni iratok kerültek a nyilvánosságra Hitler titkos tervéről!



A nemrég nyilvánosságra került vatikáni iratok szerint Hitler megpróbálta átvenni az irányítást a katolikus egyház fölött is. Ez már korábban is szóbeszéd volt, de a Vatikán most bizonyította, hogy Hitler a különlegesen SS kommandójával XII. Piusz pápát el akarta rabolni.

Akkoriban Piuszt „Hitler pápájának” tartották, holott a Führer ellenséget látott benne. A brit és az amerikai kémek jelentése szerint az elrablást azzal próbálták volna igazolni, hogy csak így tudják megóvni a pápa biztonságát.

1944-ben a későbbi VI. Pál pápa tudta meg a hírt, amit átadott a Vatikáni Múzeum igazgatójának. Ekkor a két férfi elhatározta, hogy egy rejtekhelyet alakítanak ki a vatikáni könyvtárban, ahol majd elbújhat a pápa. Itt aztán akár több napot is eltölthetett volna a Szentatya, amíg a szövetségesek meg nem érkeznek az egyház hívására, hogy kimentsék őt.

                                                     A vatikáni múzeum

A 2014-ben elhunyt múzeumigazgató feljegyzései a tervezett emberrablásról csak most kerültek napvilágra. Az emberrablás terve meglepte a történészeket, hiszen ők is „Hitler pápájának” tartották Piuszt, mert nem tiltakozott elég erélyesen a zsidóüldözések ellen.
A hatalmához mindvégig ragaszkodó Hitler az emberrablással az olaszországi SS erők főparancsnokát bízta meg, amire végül sosem adta ki a parancsot.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!