Megrontója nyilatkozott az ügyről.



'Tudta ő, hogy mit csinál' – mondta nevetve a bírósági tárgyaláson V. Tibor arról a kislányról, aki 11 évesen szült neki babát!

A fiatalember nemrég állt bíróság elé, hiszen, bár maga is csak nyáron lesz 18 éves, felelnie kell azért, hogy egy 11 éves kislánnyal szexuális kapcsolatba kezdett. Ez a törvény előtt erőszak, noha a fiú kitartott amellett, hogy mindketten akarták.

2014 telétől 2015 tavaszáig 'járt' együtt a kislány és a tinédzser fiú. A fiatalember vallomása szerint hét vagy nyolc alkalommal feküdtek le egymással, így esett teherbe a kislány.

A fiút végül 15 hónap börtönre ítélték, és a végrehajtást három évre felfüggesztették. A kisbaba 2015. szeptember 10-én, koraszülöttként jött a világra, leányanyja nevét kapta: Vanessza.

Az anyává lett Vanesszát a bíróság nem hallgatta meg, mert még nem töltötte be 14. életévét.
 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!