Főhet a feje az Irigy Hónaljmirigy tagjának, mert ezt nem ússza meg!



Főhet a feje az Irigy Hónaljmirigy tagjának, Kabai Lászlónak, amiért ittasan ült autóba, ugyanis a rendőrség büntetőeljárást indított ellene. A népszerű paródiazenekar tagját a Margit hídnál érték tetten a rendőrök, ahol egy közúti ellenőrzés során igazoltatták a parodistát.

Ekkor merült fel az ittas vezetés gyanúja, és a rendőrök a vezetői engedélyt már a helyszínen elvették. A rendőrség az ügyben büntetőeljárást indított, de gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor.

Kabai azt mondta: „Két korsó sör a bűnöm, ami jóval vezetés előtt csúszott le. Fellépésünk volt a tikkasztó hőségben, és előtte és utána is megittam egy sört, aztán kb. 6 óra múlva ültem az autóba. Nem gondoltam, hogy maradt még alkohol a szervezetemben.”
Hogy mennyi időre ugrott a zenész jogsija, azt még nem lehet tudni, mert nem kapta kézhez a bírói határozatot, de egy időre biztosan elfelejtheti a vezetést.

A törvény szerint, akinek a szervezetében 0,5 g/liter véralkohol-, illetve 0,25 mg/l levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb érték mutatható ki, az ellen büntetőeljárást kell indítani. Ezen értékek alatt szabálysértésről beszélünk, amelynek a büntetési tételei jóval enyhébbek.
Büntetőeljárás esetében 1 hónap és 10 év között van a vezetéstől való eltiltás.

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!