A saját példáját hozza tanulságul.



Kilenc éven keresztül költött el különböző kezelésekre 17 millió forintnyi fontot a 38 éves Kathy Richmond. Halálos betegnek gondolta magát, de végül kiderült mi okozza a panaszokat.

Még 2007-ben mellnagyobbító műtéten esett át a négygyermekes readingi nő. Ikergyermekei születését követően úgy érezte, jó ha bevállalja a plasztikai műtétet. Mivel fitnesz oktatóként dolgozott korábban, így a tökéletes megjelenés fontos volt számára.

Aztán két évvel később komolyan beteg lett.

Extrém fáradtság lett úrrá rajta, ami miatt a fitneszoktatói munkáját is feladta. Elment a háziorvosához is, aki a pajzsmirigyproblémákat diagnosztizált nála. „Tényleg voltak pajzsmirigyproblémáim, de nem tudom miért. Dermatofitózisban is szenvedtem, ami egy gombás fertőzés és számos más bajom is volt”.

„Nem gondoltam, hogy az implantátumaim miatt van. Az asztmám, amiből gyerekorom óta kinőttem, újra visszajött, a bőröm borzasztóan nézett ki és még a körmeim is elkezdtek hámlani.”

2014-től lett igazán nagyon beteg: kiütések, súlygyarapodás, depresszió, szédülés, hajhullás.
Rengeteg fajta kezelést kipróbált, de semmi sem hozott változást. Aztán egy alkalommal egy homeopata azt javasolta neki, hogy vegye ki a mellimplantátumait. 

Két évvel később vetette ki végül a szilikont 2 millió forintért. Szinte azonnal megoldódott minden gondja.

Minden betegsége az un. 'szilikonmell betegségnek” volt köszönhető, ami egy máig el nem ismert betegség. Az viszont tény, hogy a mellnagyobbítás lehetséges mellékhatásai között szerepel az allergiás reakció is. „Ahogy eltávolították őket, megkönnyebbülést éreztem a mellkasomban. ezért mondtam el mindezt, hogy más nők ne szenvedjenek úgy, mint én.' Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!