Ezt lehet tudni a januártól elérhető közautókról.



A közösségi autó, a car-sharing mindenképp az autózás, a mobilitás jövője, hiszen tudjuk, hogy autónk zömében parkol, így sokak szerint jobban járunk, ha nem is rendelkezünk azzal, hanem inkább csak az időnkénti használatért fizetünk. 

Milyen egyszerű is lenne, ha a közbringához, a Bubihoz hasonlóan az autónkat is a nekünk tetsző helyen vehetnénk fel, majd hagyhatnánk ott, ahol épp dolgunk van! A közautó vágya sokak gondolataiban él – elég régóta –, külföldön több nagyvárosban meg is valósították már az ötletet. Januártól pedig már Budapesten is elérhető lesz!

A szolgáltatást Mol-limo néven keressük majd, a flotta kezdetben 300 Volkswagen Up márkájú autóból áll. Ebből 100 autó elektromos, 200 pedig benzines. (Ez csak a kezdet, évente 100 autóval tervezik bővíteni a flottát, ami 2021-ig fokozatosan válna teljesen elektromossá.) 



A kocsibérlés percenként 66 forintba kerül majd, ha pedig két fuvar között is „lefoglalnánk” az autót, 15 ezer forintot kell fizetnünk. Nem kell aggódni a töltésért: az elektromos és a benzines autókat is a Mol-kutakon töltik fel a munkatársak, jellemzően éjjel. Nem kell személyesen regisztrálni, elég letölteni okostelefonunkra az applikációt, amelyben kiválaszthatjuk a kocsit, amelyre szükségünk van. A foglalás után 20 percünk van a parkoló autóhoz érkezni, hogy ne töröljék a foglalást. 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!