Kiszúrta a szemét, bottal megbecstelenítette és felgyújtotta barátnőjét Béla, és a lány pokoli kínok közepette halt meg!



A 13 éve meggyilkolt Beatrix története máig beszédtéma, ami nem csoda, hiszen a most 35 éves elkövető több, mint 10 éve már szabadlábon van, és zavartalanul éli az életét, mint ha mi sem történt volna.
Pedig a lelkén kegyetlen bűn szárad, hiszen 2003 augusztusában brutálisan gyilkolta meg kisvárdai menyasszonyát, Iski Beatrixot, aki akkor 22 éves volt.

A gyilkos férfi a bestiális kegyetlenséggel elkövetett bűncselekményt drog és alkohol hatása alatt tette Fényeslitke határában. A bűntény során iszonyatosan megkínozta menyasszonyát: a nemi szervébe botot dugott, a szemét kiszúrta, és mindezek után még az autójával is többször áthajtott rajta, végül pedig a holttestet felgyújtotta!

A gyilkost a bíróság beszámíthatatlannak ítélte, és 2 év gyógykezelés után szabadlábra helyezte. A férfi azóta is szülei gyámsága alatt áll, és szülőfalujában boltot üzemeltet a családjával. Vállalkozik, pályázatot nyer és még az autóvezetéstől sem tiltották el a börtönt hasadásos tudatzavarra hivatkozással könnyedén megúszó férfit.
Itt tart a döbbenetes magyar igazságszolgáltatás, hogy egy ilyen embertelenül brutális gyilkosság elkövetője nem csak élvezi a szabadságot, de él és virul a szülőfalujában…

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!