Ez lett a barátságból és közös üzletelésből!



Megfojtotta, majd édesanyja épülő házába falaztatta be volt munka- és cégtársát egy baranyai férfi.

A két férfi a 90-es évektől ismerte egymást. Munkatársak voltak, majd később közös céget alapítottak. Ez egy ideig működött, azonban egyikük, a későbbi áldozat, rászokott az italra. Társa ezért kiszállt az üzletből. Úgy beszélték meg, hogy az alkohol rabjává vált fél kompenzációként ad neki 3 millió forintot, azonban átejtette, és nem fizette ki. Adósságát később sem kellett teljesíteni, ugyanis a másik férfit emberölés miatt lecsukták.

2011-ben azonban kiszabadult, ment is jussáért volt cégtársához, aki fizetni nem akart, helyette felajánlotta, hogy adósságát úgy törleszti majd, hogy munkát ad a frissen szabadult férfinek.

Meg is egyeztek, de csak egy évig tartott az alkalmazás. Látszott, hogy a korábbi alkoholproblémák súlyosbodtak, így a főnök elviselhetetlen volt minden munkatársa számára.

A két férfi összevitatkozott, és az alkalmazásban lévő közölte, hogy nem folytatja tovább.  A másik erre mondta, hogy akkor ne számítson arra, hogy megadja neki a maradék 2 millió forintját. A férfi ezen felhúzta magát, elhatározta, hogy megleckézteti volt társát.

A bosszú 2013-ban jött el, ekkor a férfi megtudta, hogy volt társa egyedül él. Ráállított egy embert, akivel figyeltette a férfit, mikor pedig egyedül maradt, lecsapott: rárontott, két kézzel megragadta a nyakát és megfojtotta. A holttestet ezután két társával együtt kicipelte, és édesanyja házához vitte, ahol éppen építkeztek. A pincébe, az építési törmelék és sitt közé dobták, a holttestet rejtő törmelék elé falat húztak, mögé pedig betont öntöttek.

A gyilkos nem felejtette el lefizetni két bűntársát: odaadta nekik az áldozattól elvett nyakláncot, és 1 millió 300 ezer forintot is.

A holttest három évig feküdt édesanyja pincéjében, aki erről semmit nem tudott. Ám a nyomozás végül feltárta a bűncselekményt.

A Szekszárdi Törvényszék a férfit különös visszaesőként elkövetett emberölés, kifosztás és magánlaksértés miatt 17 év fegyházra ítélte, míg társait bűnpártolásért vádlottat 3-3 év börtönre. A vádlottak fellebbeztek, tárgyalásuk a Pécsi Ítélőtáblán lesz.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!