Azt kérik, hogy csak halaszthatatlan esetben induljanak útnak. Óráról-órára romlik a helyzet!



A legfrissebb időjárás-előrejelzés szerint északkelet irányából intenzív havazás érkezik Magyarország fölé, amelynek következtében gyorsan és nagymértékben romlanak a közlekedés időjárási feltételei, a viharos szél pedig több helyen jelentős hóakadályokat emelhet. A szakemberek szerint a csapadékhullám vasárnap délelőtt hagyja el az országot.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelzése szerint a nap folyamán jelentős mértékű, általában 15-25 milliméter mennyiségű csapadék érkezik Magyarország fölé észak és északkelet irányából. A Dunántúl déli felén rövid idő alatt kár 40 milliméter csapadék is hullhat.

Szombat délutántól egyre nagyobb területen havazásba vált a csapadék, amelynek következtében vasárnap reggelig a legtöbb helyen összefüggő hótakaró alakul ki. Ennek vastagsága egy délnyugati-északkeleti tengely mentén, nagyjából a Nagykanizsa-Miskolc városok közti széles sávban lehet a legnagyobb, akár 10-15 centiméter körüli, míg a Dunántúl északi felén 5-15 centiméter a legvalószínűbb. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyugati felén 20 centimétert meghaladó hó is hullhat. Az előbb említett sávtól délkelet felé haladva gyorsan csökken a várható hó mennyisége, Békés megye és környéke esetleg ki is maradhat a havazásból.
 
Hófúvásra általában az ország északi felén készüljünk. Erős hófúvásra szombat estétől vasárnap délelőttig  az Északi-középhegységben és annak előterében, kiemelten a Hernád és a Bodrog völgyében, az Alföld északi felén,  éjszakától néhol a Nyugat-Dunántúlon is számíthatunk. Ezeken a részeken viharos széllökések valószínűek. A havazás által kevésbé érintett Dél-Alföldön is előfordulhatnak helyenként 70 kilométer/óra körüli széllökések északkeleti irányból, ennek a régiónak az északi, északnyugati felén várható estétől hófúvás.
 
A késő délutáni, esti óráktól az ország délkeleti, keleti megyéiben az eső nem havazásba, hanem ónos és fagyott esőbe mehet át, így viszonylag rövid idő alatt több milliméteres jégbevonat képződhet az utakon.

A katasztrófavédelem arra kéri a lakosságot, hogy szombat délutántól vasárnap délelőttig csak halaszthatatlan esetben induljanak útnak, ez esetben kizárólag megfelelő mennyiségű üzemanyaggal megtankolt, téli gumiabronccsal felszerelt gépkocsikkal. Készítsenek be az autóba meleg ruhákat és takarókat, valamint szükség esetére némi élelmet és innivalót. Ügyeljenek a követési távolságra és a megváltozott útviszonyok szerinti vezetési sebességre!
 
Útnak indulás előtt kérjük, töltsék fel mobiltelefonjuk akkumulátorát és töltsék le a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ingyenesen elérhető Veszélyhelyzeti Értesítési Szolgáltatását (VÉSZ), amelyet a Google Play és az Apple Store áruházakban szerezhetnek be.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!