Erre mit lehet mondani?!



A 'Skálás' gyilkosként ismert Bene László napokon belül szabadulhat a börtönből - írja a Blikk. Bene neve onnan lehet ismerős, hogy 1989 és 1994 között tucatnyi rablást és négy gyilkosságot is elkövetett. Társával, Donászi Aladárral először egy rendőrrel végeztek Győrben. Ősz Zsigmond azért vált célponttá, mert pénzt szállított szabadnapján.

Itt még nem állt meg a két férfi ámokfutása: később ismét lecsaptak, egy fiatal egyetemistát, Sádt Győzőt végezték ki a Skálánál, majd egy hónappal később egy vadászpárost végeztek ki Sárszentmihálynál.

A lap úgy tudja: a szabadlábra helyezését elbíráló nyomozási bíró úgy döntött, Bene elhagyhatja a börtönt.

Az ügyészség ezzel szemben a döntést azonnal megfellebbezte, így a másodfokú határozatig biztos rácsok mögött marad a férfi. Ennek időpontja maximum két hét.

Bene korábban maga is nyilatkozott arról, amit elkövetett:

'Fontosnak tartom, hogy tisztázzuk, nem vagyok sorozatgyilkos. A különbség a motivációban van, ők élvezetből ölnek, én soha nem abból tettem. A gengszterben van betyárbecsület, a sorozatgyilkosban nincs' - nyilatkozta korábban.

Benének 2016-ban utasították el utoljára szabadulási kérelmét.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!