Nagyon sajnálja, hogy miatta rossz híre kelt a cégnek.



António Horta-Osório e-mailt küldött a brit bankcsoport dolgozóinak. Ebben azt írta, sajnálja, hogy miatta rossz híre kelt a cégnek. A nős, háromgyerekes portugál vezérigazgató és Wendy Piatt, Tony Blair volt kormányfő korábbi asszisztense viszonyát a The Sun című bulvárlap szellőztette meg, ráadásul egy 20 ezer fontos szingapúri üzleti út kapcsán, ami miatt felmerült a gyanúja annak, hogy a bankvezér esetleg a céges keretből költött magáncélokra. Az ügyben indított belső vizsgálat tisztázta a bankvezért.

António Horta-Osório a dolgozóknak küldött e-mailben hangsúlyozta, hogy személyes és üzleti kiadásait szigorúan különválasztja. Azt azonban elismerte, hogy a botrány tekintélyvesztést okozott és ártott a banknak.

"A magánéletem természetesen magánügy, mint ahogy mindenki másé is az" - írta. Hozzátette, sajnálja, hogy a botrány elterelte a figyelmet a nagyszerű munkáról, amelyet a bank dolgozói nap mint nap végeznek. Hangoztatta annak jelentőségét, hogy a Lloyds munkatársainak példát kell mutatniuk, beleértve őt magát is. "Senkitől sem várom el, hogy mindig tökéletes legyen. Az a fontos, hogy miként tanulunk a hibáinkból, és utána milyen döntéseket hozunk és hogyan cselekszünk" - fogalmazott.

A bankvezér viszonyáról szóló hírek nem sokkal azután láttak napvilágot, hogy a cég háromezer fős leépítést jelentett be. A 2008-ban kirobbant pénzügyi válság során már el kellett küldeniük 54 ezer embert.

A portugál szakember 2011-ben került a bankcsoport élére. Előtte a rivális Santandernél dolgozott. Idén hat százalékkal, évi 1,12 millió fontra (409 millió forintra) emelték a fizetését, miközben a vállalat dolgozói csak 2 százalékos béremelésben részesültek. António Horta-Osório a becslések szerint az elmúlt két évben a bónuszokkal és egyéb juttatásokkal 20 millió fontot (7,3 milliárd forintot) keresett.

Az igazgató a levélben megköszönte a támogatást, amelyet az elmúlt hetekben munkatársaitól kapott, és hangsúlyozta, hogy a korábbiakhoz hasonlóan elkötelezett a bankcsoport élén végzett munkája iránt. Forrás: MTI 

► KÉRJÜK LÁJKOLD, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!